Hetedik rész

Halihó!
Tudom mit gondolhattok rólam.. 'A bunkó csaj végre megszólalt!'
Megértem, ha emiatt a "kis" szünet miatt már nem vagytok hajlandóak olvasni a történetet, bár a rendszeres olvasóim száma nőtt, szóval szerintem emiatt nem kell aggódnom. Szeretném tudatni veletek, hogy a részek hozatala még egyenlőre nem rend szerint fognak érkezni, majd szép lassan helyre áll. Ezt betudhatom a nyári kötelező olvasmánynak, a sürgés-forgásnak az életemben, vagy az igazságnak: túlságosan lusta vagyok írni. Megpróbálom leküzdeni ezt a borzalmas tulajdonságot, hogy újra belerázódjak a blogolásba. Remélem sikerül.

Harry szemszöge:

Szokatlan érzés volt nem anyám hangjára kelni. Végigaludni az éjszakát anélkül, hogy tudom, nincs miért felkelnem. Addig szunyókáltam, ameddig csak kedvem tartotta. Legszívesebben egész nap lustálkodtam volna bent az új hálószobámban, de sajnos az üresen korgó gyomrom ellent mondott ennek az ötletnek. Lustán ásítottam egyet, azután felhúztam a papucsomat és lesétáltam a konyhába. Lou idegesen próbálta Lux szájába tömni a reggelit, amit a kislány hangos visítással, és hisztivel értékelt.
- Jó reggelt! - köszöntöttem őket illedelmesen, ezután leültem melléjük kihagyva magam mellett egy kis helyet, hogy elférjünk egymás mellett.
- Hogy aludtál? - érdeklődött Lou.
- Meglepően jól -válaszoltam elmosolyodva. Viszonozva a mosolyt bólintott egyet, és folytatta a dolgát. Kezdtem éhesebb lenni, így felálltam, aztán elvettem az asztal közepére kikészített tálból egy banánt. Rutinos mozdulatokkal bontottam ki a héját, ezután beleharaptam.

******

Még csak délután két óra múlt, de a bárban már nagy a sürgés. Biztosan valami esemény van készülőben, vagy ilyesmi. A táncosok is eltűntek, csak pár ismerős arcot láttam a helyen. Keresni kezdtem az unokabátyám arcát, amit a színpad előtt találtam meg egy kigyúrt testű,kopasz férfi társaságában. Odasétáltam hozzájuk, kezet fogtunk, ezután lerázta a hapsit és felém fordulva várta, hogy elkezdjem a mondandómat.
- Miért ez a nagy rendezkedés? - szóltam érdeklődően, a színpad körül hemzsegő munkásokra mutatva.
- Rendezvény lesz. Pontosabban leány búcsú - válaszolt, közben valami nyomtatványt olvasott, majd írt alá.
- Tudok segíteni valamit? Akármit. Pultos, pincér meló, ilyesmi? -  ajánlottam udvariasan, mire válaszul egy szórakozott kacajt kaptam. Hát, nem erre számítottam. Biztosan arra számított, hogy vele együtt nevetek majd, de nem így volt. Arcom rezzenéstelen maradt. Csupán a pasas arcát figyeltem, ami a szórakozottságtól szinte sugárzott. Mindig is szerettem a mosolyát. Ezt látva én is megenyhültem, laza vigyorra húzódtak az ajkaim. Félreértés ne essék, semmit sem érzek Tom iránt! Csupán szeretem, ha boldognak látom az embereket. Lassan elhalkult, de semmit sem szólt. Felé biccentettem jelezve, hogy mondjon valamit. Tekintetét az enyémbe mélyesztette. Körülbelül két percig farkas szemeztünk, mire megadta magát.
- Jó legyen. Beállhatsz pincér srácnak, de ne kelljen csalódnom benned! - kacsintott játékosan, ezután otthagyott.